Az elmúlt egy-két hétben két este is vékony fátyolfelhők voltak az égen, mögöttük a telihold.
A felhők mögül világító hold és néhány csillag.
Hosszú expozícióval készült kép. Ha elég hosszan exponálunk, már nappali fényre emlékeztető képet is kaphatunk.
Nem is értem, miért nem volt ilyen sokáig bejegyzés, talán mert sok minden történt, jártunk többek közt a Hortobágyon (és a Tisza-tónál), egy baráti összejövetelen. Szállásunk a Górés-tanya volt, amely egyúttal a Hortobágyi Nemzeti Park vendégháza és sérült madarak gyógyuló helye. Volt néhány kellemes fotótéma, és az idő is szép volt...
A tanyáról indult egy jól kiépített ösvény a környék szikes-tavas-mocsaras-nádas világába. Ahol szükség volt rá, ilyen pallókkal vagy éppen kis híddal.
Van ott egy madármegfigyelő kilátó a tavacska partján. Lehetett ladikkal is közlekedni, én gyalogoltam.
Ennek a képnek a Puszta feeling címet adtam. Éppen csak egy gémeskút hiányzik a képről. :-)
Felhők a puszta felett.
Gólyafészek a tanya közelében. Ha jól látom, egy galambdúcot foglaltak el.
Szárnypróbálkozás. A szülők épp nincsenek otthon, az egyik fiatal gólya már igencsak szeretne repülni.
Így néz ki a gólyafészek éjjel, háttérben a teliholddal.
A Górés-tanyának van néhány madárháza, valamint szabad területe, ahol befogadják a környék sérült madarait. Egyesek gyógyulgatnak, hogy később újra röpképesen visszatérhessenek a természetbe, mások viszont tartósan a madárház lakói lettek, őket állatkertek fogadhatják be. Kiss Róbert, a telep vezetője körbevezetett minket. Ezek itt hárman parlagi sasok.
Most pedig mutatok néhány panorámaképet. Azaz olyan képet, amely több fotó egymás mellé illesztésével fog át egy jó széles látószöget. Mindkettő egy-egy kiránduláson készült.
Ez a kép márciusban készült a Börzsönyben, a Duna fölött, a Dobozi-orom nevű kiszögellésen. Jó kis hely, bár 340 méter körüli magasságban vagyunk, a Duna mintha a lábaink alatt folyna. Ez a Dunakanyarnak az a része, ahol a folyó egy szép nagy kanyarral kikerüli a Börzsönyhöz tartozó Szent Mihály-hegyet. A túlparton Dömös és pilisi hegyek láthatók. A képre kattintva megjelenik nagyobb méretben.
Itt pedig Salgó várában járunk (lásd még: előző bejegyzés). A kimagasló hegytetőn álló vár legfelső, négyszögletes tornya igazi kilátóként funkcionál, körben szép táj, a Medves vidéke, a Cserhát, Szlovákia hegyei. És amit csak panorámaképpel lehet megcsinálni: Orsi kétszer is szerepel a fotón! A képre kattintva nagyobb méretben jelenik meg.
Néhány napja Salgó váránál jártam. Szép idő volt, néhány igen nagyra nőtt gomolyfelhővel.
Ez lenne Salgó vára. Az a vár, amely a Medves-fennsík szélén, egy magas (625 m) vulkanikus kúp tetején áll, és Salgótarján városának nagy részéről szépen látható. Konkrétan 15 éves voltam, amikor először jártam Salgótarjánban, és kinéztem a várat, hogy oda fel kellene menni. Ez bizony jó régen volt. És most jutottam el oda először. A kép egyébként a vártól párszáz méterre fekvő Boszorkánykő csúcsáról készült.
Ez a kép pedig szintén a Boszorkánykőről készült, a másik irányba (dél felé), a völgyben Salgótarján városa fedezhető fel, a távolban a Cserhát domb- (vagy hegy-) tetői.
Mindkét kép HDR technikával készült. A HDR (high dynamic range) olyan kép, amely több, különböző sötétebb-világosabb exponálású kép egyesítésével jött létre, utólagos feldolgozással. Gyakran előfordul, hogy egy fotón a sötét részek túl sötétek, vagy a világos részek túl világosak, és emiatt valamelyik rész nem érvényesül eléggé. Vagy a földön nem látszanak a részletek, vagy az égen a felhők helyén van egy nagy fehérség. A HDR viszont a kép minden részen nagy dinamikát biztosít. Egyesek szerint a kapott eredmény hasonlít ahhoz, amit a saját szemünkkel (és agyunkkal) látunk. Az érdeklődők kedvéért ideírom azt is, hogy a két kép a Mantiuk 06 algoritmussal készült.
Végül pedig, szemléltetésként ugyanaz a látkép hagyományos (nem HDR) fotón.
Február 15-e az idén amellett hogy szombatra esett, egy igen szép tavaszias nap volt. A Naszályon tettünk egy túrát, amely egy kicsit elhúzódott időben. De így lett jó, mert naplemente után még nem értünk a végére, viszont a Kosd község melletti mezőkről igen szép látványban lehetett részünk...
Egy távvezeték alatt áthaladva, közvetlenül naplemente után.
Ezután egy kicsit erdőben haladtunk, de onnan kiérve... az elöl haladók "Aztaaa!" és "Gyertek, ezt nézzétek meg!" kiáltásokkal hívták a hátrább maradókat. Én pedig előkaptam a fényképezőgépet...
Ennek a képnek a címe: Nyugati fény. De igazából minden égtáj felé ilyen színek voltak.
Nézelődés, fotózás...
Ezt az estét még emlegettük egy darabig.
Premier a Pixelblogon! Készítettem a egy animgifet. Azaz egy kis mozgóképet. Bevezetésnek, alább a téma.
A téma egy jácint, amint szépen kihajt a hagymájából.
12 napon keresztül, 21 fotóból készült sorozat. Mindegyik fotó villanyfénynél készült, hogy ne nagyon váltakozzanak a fényviszonyok. Közben mozgatni kellett a kamerát is, mert a jácint ki akart nőni a képmezőből.
Így nőtt meg, így virágzott ki.
Egyébként közel két év pihi után másodszor lett virág ebből a hagymából. Olvasgattam és hallottam ezt-azt, hogy hogyan kell bánni egy ilyen hagymással, hogy sötétben kell hagyni egy darabig, és ott öntözni, próbálkoztam betartani, de nem vagyok egy kertészeti szakártő, így a virág egy kicsit satnya lett. De a folyamat elég látványos, azt hiszem!
Néhány esti kép a Gellérthegyről. És a világ egyik legszebb városi panorámája.
Amikor az esti szürkületben kigyulladnak a fények. Tudtátok-e, hogy a Lánchíd világítása a bekapcsolás utáni percekben zöld színnel világít?
Szabadság-szobor. A város mellett most a holdat is nézi.
Budapest este...
A fényképezőgépemnek van egy remek képstabilizátora (pontosabban az objektívnek). Ez ilyenkor este nagyon jó szolgálatot tesz, ha nincs az embernek állványa. De ha valaki olyan lúzer, hogy kikapcsolja, és úgy is felejti egész estére... akkor kevés jó kép lesz. Ez történt, ahogy sötétedett, és hosszabbodott a expozíciós idő, egyre életlenebbek lettek a képek. De ide persze csak a jókat teszem ki.
Szabadság híd, alatta elsuhanó hajóval.
Itt a jó alátámasztásnak köszönhetően tűéles képet sikerült csinálni.
A gyümölcsöknél maradva, következzen egy augusztusi fénykép.
The Big Red. A magok aggodalmasan figyelnek kifelé.
Az utóbbi időben az egészségesebb táplálkozás jegyében több gyümölcsöt fogyasztottam. Így az alábbi kép szereplői sem léteznek már ebben a formában...
Csendélet, avagy 4 Vilmos és 1 Starking
A Gellért-hegyi séta során jutott eszünkbe: itt a pitypang-szezon. És hogy kellene olyan fotó, ahol szállnak a kis ejtőernyős magok... Jól sikerült ez a sorozat, nekem kedvencem!
A gyermekláncfű vagy pongyola pitypang (Taraxacum officinale) az őszirózsafélék (Asteraceae) családján belül a pitypang (Taraxacum) nemzetségbe tartozó, Magyarországon is gyakori évelő növényfaj. Gyakran nevezik egyszerűen csak pitypangnak is. (Wikipédia)
Mintha röntgenkép lenne! Pedig nem.
És száll a pitypang szála...
Támadnak az ejtőernyősök!
Sikertelen fújás. Ezek nagyon oda vannak nőve!
Orsi egyébként nagy pitypang-fan.
